-70 kg, men

A MAGYAR CSAPAT / HUNGARIAN FIGHTER

Nima Alex: Villámkezének köszönheti idehaza a sikereit, így ő a súlycsoport első magyar bajnoka és kupagyőztese. Mire elhangzik a stratjel, általában már nála van a bot, ereje és robbanékonysága sokat ér számára. A Világ Kupa igazi kihívás lesz neki, hiszen Jakutföldön általában ez a legnépesebb súlycsoport, így biztos kemény ellenfelei lesznek. De nem kell félteni.

Bokros Gábor: Talán most találta meg az igazi súlycsoportját, így jó esélye van a jó eredményre. Ő nyerte a -75 kg-osok első magyar bajnokságát, később -80 kg-ban Magyar Kupa sikerei voltak. Most, hogy már van mezőny a hetveneseknél, így itt bizonyíthat – és szépen hozza az eredményeket. A sárosdi levegő ebben sokat segít, az egyik legerősebb térsége az országnak úgy tűnik ez a Fejér megye település, hiszen sok jó versenyző érkezik onnan.

Huszár Károly: Dél-Magyarország egyre markánsabban uralja az alacsonyabb súlycsoportot a bothúzásban, különösen a -70, a -105 kg-osok mezőnyében tartanak több vasat a tűzben. Mindez az edzésmunkánál is kitűnően kamatozik, hiszen hasonló képességű versenyzők egymást húzzák felfelé – így van ezzel Karcsi is. Idén kapcsolódott be a bothúzó sorozatba, s ha így folytatja jövőre az országos bajnokságon akár a dobogó is reális cél lehet számára.

Borbély Dávid: 

 

Schweininger László: A 45 fős magyar válogatott keretben egyedül neki van miért izgulnia, hiszen jelenleg ő a csapat tartalékja, így neki még nem biztos, hogy leülhet a deszkához. Azt aztonban pontosan tudja, hogy ettől még ugyanúgy kell készülnie a versenyre, és ezért nagy respektje van a csapaton belül. Amikor bekapcsolódott a versenysorozatba, sokáig nem tudtuk jól kimondani a nevét, de mára megtanultuk, és ez is mutatja, hogy jó úton jár.

 

 

Támogatók

    • WHB
    • scitec
    • Albapart
    • Galex
    • Szintezis
    • SantaFe
    • Sobri
    • Cutler
    • marton
    • ujkristaly